Varga Mihály: támogatni kell a beruházásokat a gazdaságvédelem érdekében

A kormány gazdaságvédelmi programja eddig 1,2 millió munkahelyet őrzött meg, 225 ezer munkahely részesült bértámogatásban – jelentette ki a pénzügyminiszter.

A kormány álláspontja változatlan, a gazdaságvédelem érdekében támogatni kell a beruházásokat, mert azok munkahelyeket teremtenek, és ma a munkahelyek a legfontosabbak – jelentette ki Varga Mihály a PreBeton Zrt. új üzemének pénteki átadó ünnepségén, Erdőteleken.

A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy a nagyvállalati beruházási támogatási program keretét 40 milliárd forintra megemelték. „A kormány gazdaságvédelmi programja eddig 1,2 millió munkahelyet őrzött meg, 225 ezer munkahely részesült bértámogatásban” – jelentette ki a pénzügyminiszter. A PreBeton Zrt. 5,3 milliárd forintos munkahelyteremtő beruházásához a kormány több mint 2,5 milliárd forintos támogatást nyújtott – mondta. Hangsúlyozta, hogy a jövőben is szükség lesz az építőipari beruházások további támogatására.

A veszélyhelyzet kihívásaira Magyarország időben hozta meg a védelmi intézkedéseket – emelte ki a tárcavezető, hozzátéve, hogy így most a munkahelyek megőrzésére és a beruházások támogatására tud fókuszálni a kormány.

Varga Mihály a Gazdaságvédelmi akciótervvel kapcsolatban elmondta, a kormány nem hagy fel a magyar vállalatok támogatásával, a gazdaság újraindításához erre szükség van.

A miniszter az uniós hitelcsomag körüli vita kapcsán kijelentette: Magyarországnak nincs szüksége hitelre, ugyanakkor méltánytalan lenne, ha újra a szegényebb országoktól csoportosítanának át. Arra van szükség, hogy a keretet politikamentesen, méltányosan osszák el, s a pénzeket kizárólag a gazdaság újraindítására lehessen használni – hangsúlyozta a tárcavezető.

Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője azt mondta: nem csak munkahelyteremtést és gazdasági fellendülést hoz a térségbe a betonelemgyártó üzem, a társadalmi és kulturális életben is fejlődést indít el. Erdőtelek felzárkózását és fellendülését várják a beruházástól.

Scheer Sándor, a Market Zrt. vezérigazgatója egyebek között arról beszélt, hogy a 185 milliárdos forgalom és a cég tavalyi eredménye tette lehetővé a beruházást. „Az üzem termel, elegendő munkája van” – jelentette ki. Most 50 dolgozójuk van, s a foglalkoztatottak számát akár százra is tudják emelni – tette hozzá.

Forgács Jánosné, Erdőtelek polgármestere szerint a beruházás három célt is megvalósít: hozzájárul a munkehelyteremtésre vonatkozó kampányígéretük megvalósításához; az érkező cégek révén az önkormányzati bevételek növekedhetnek; elősegíti a kormányzat családok és emberek védelmét célzó programjának a megvalósítását.

Forrás: market.hu, HEOL, ORIGO